Debreceni professzor a nemzetközi szövetség vezetőségében

Mátyus Lászlót, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar dékánját ismét beválasztották az Európai Biofizikai Társaságok Szövetségének (EBSA) vezetőségi tagjai közé.

Az Európai Biofizikai Társaságok Szövetsége (EBSA) 1984-ben alakult elsősorban azért, hogy előmozdítsa és terjessze a biofizika alapelveivel, legújabb fejlesztéseivel és alkalmazásaival kapcsolatos ismereteket, valamint segítse a tudományos információk cseréjét. A szervezetet Európa biofizikai társaságai alkotják, és egy végrehajtó bizottság irányítja. Mátyus László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja 2000-től 2007-ig titkárkánt, 2009-től két évig alelnökként, 2011 és 2013 között elnökként, 2013-tól volt elnökként vett részt a szövetség munkájában. 2015 óta pedig vezetőségi tagként segíti a szervezet tevékenységét. Megbízatását újabb két évre hosszabbították meg a legutóbbi Európai Biofizikai Kongresszuson.

A hír további része itt olvasható.

Legutóbbi frissítés: 2023. 11. 09. 16:20