PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2021.: Kiemelkedő publikációk díjazására

Debreceni Egyetem
Általános Orvostudományi Kar

 

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Kiemelkedő publikációk díjazására

Debrecen
2021


1. A pályázat célja
A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar (a továbbiakban: DE ÁOK) Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet által elindított pályázati program célja a minőségi publikációs tevékenység elősegítése az idegen nyelvű, ún. Q1 -es besorolású nemzetközi folyóiratokban történő tudományos közlemények közzétételének elismerésével. Pályázni azokkal a tudományos közleményekkel lehet, ahol a célcsoportba tartozó pályázó a közlemény első szerzője, az affiliációban feltüntetésre került a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar, valamint a MTMT adatbázisba és a DE Tudóstérbe a közlemény feltöltésre került.
A program keretében az alábbi célcsoportok támogathatók:
    azon PhD hallgatók, akik témavezetője a DE ÁOK Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet munkavállalói;
    a DE ÁOK Biofizikai és Sejtbiológiai Intézetben dolgozó tanársegédek, tudományos segédmunkatársak, tudományos munkatársak
    az MTA-DE Sejtbiológiai és Jelátviteli Kutatócsoport (ELKH) Biofizikai Intézetében dolgozó tudományos segédmunkatársak, tudományos munkatársak
2. A díjazás formája
A célcsoport jogviszonyának megfelelően- ösztöndíj, céljuttatás vagy megbízási szerződés.
A díj összege egyszeri bruttó 300.000.-Ft tudományos közleményenként.
Megosztott első szerzőség esetén a díjat az első szerzők között egyenlő arányban kell felosztani.
3. A pályázatok benyújtásának határideje
A pályázatokat 2021. augusztus 01-től jelen pályázati felhívás visszavonásáig lehet benyújtani.
4. Benyújtható pályázatok száma
Jelen Pályázati Felhívás keretében egy Pályázó több pályázatot is benyújthat.
5. A pályázatok benyújtásának módja és helye
A pályázatokat a DE ÁOK Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet részére kell elektronikusan eljuttatni az alábbiak szerint: 
−    az Intézet hivatalos e-mail címére kell elküldeni az MTMT adatbázisban és a DE Tudóstérben már rögzített közlemény PDF változatát és/vagy az elérési linkjét.
6. A pályázat irányítója és lebonyolítója
A pályázat szakmai irányítói és lebonyolítói a DE ÁOK Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet, a Biofizikai Tanszék, a Biomatematikai Tanszék és a Sejtbiológiai Tanszék.
A díj odaítéléséről a DE ÁOK Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet igazgatója a tanszékvezetők előterjesztése alapján dönt.

7. A díj finanszírozásának módja
A megítélt díjazás kifizetésének elindítására legkésőbb a pályázat elnyerését követő hónapban kerül sor.  
Amennyiben a díjazott 
-    a Debreceni Egyetem munkavállalója: céljuttatás 
-    a Debreceni Egyetem PhD hallgatója: ösztöndíj-kiegészítés 
-    az MTA-DE Sejtbiológiai és Jelátviteli Kutatócsoport Biofizikai Intézetében dolgozó munkavállaló: megbízási szerződés
formájában kerül kifizetésre a megítélt díjazás.

 

palyazati_felhivas_q1_2021_n.docx

Legutóbbi frissítés: 2023. 05. 05. 16:57